Emléke sokszor visszajár, ha felcsendül az ismerős zene.

Szívemből szól a dal „a muzsikusnak dalból van a lelke”.

Nézem a megfakult fotókon a nagyapám,

Mintha azt mondaná, ez voltam én hajdanán.

Körbeveszik a zenésztársak, kezdődhet a bál.

Szédítő valcer, polka: táncoljunk, az angyalát!

Hadd mulasson a vendégsereg, hajnalig meg se állj!

Fújjátok a trombitát, húzd a harmonikát!

Ne maradjon senki szomorú, perdüljetek táncra!

Drága jó nagyapám, életed nem volt hiába!

Régi képek, iratok, belefér egy nagy zacskóba

Egy ember élete, mi megmaradt utána.

Szívünkben örökké él a sok történet,

Ő több volt nekünk, mint a megkopott fényképek!

SchV. 2021.08.07.

Hallgatom a muzsikaszót, várom azt a szépet,

A régi varázslatot, melytől megremeg a lélek.

Várom az ismerős harmonikaszót, a régi dallamot,

Mitől tűz lobban az ereimben, ha hallom a régi indulót,

Melynek hangjára a szív újra éled,

Szárnyára vesz s felhők közé repít minket.

Virágok nyílnak a lelkemen, pihe-puha álom,

Dallamok tengerén ringatózom, köszönöm, barátom!

S kik nem lehetnek már velünk, hiányzik sok jó barát,

Talán ők is hallják valahol az emlékezés dalát.

SchV. 2018.10.05.

Tegnap éjjel láttalak álmomban.

Talán elbúcsúzni jöttél?

Az az álom azóta is velem van.

Tudom, hogy akkor elköszöntél.

Nekem adtad a régi porcelánt, a sok emléket,

Mert, ahova te indulsz, nincs semmire szükséged.

Mondtad s eltűntél, szertefoszlott az álom,

S mire felébredtem, már csak emlékedet találom.

A nap sem úgy süt már, nem ragyog az ég,

Megváltozott minden, semmi sem olyan, mint rég.

Kiáltanék, de már hiába.

Hová lett gyermekkorunk szép világa?

Barátaim, kiket úgy szerettem, elköltöztek a másvilágra.

Imádkozom értük, hogy békéjét odaát mindegyik megtalálja.

Bennem él még ifjúságunk, elsuhanó álmok,

A szeretet nem hamvad el, míg élek, viszem tovább a lángot.

SchV. 2017.10.02.

A régi ház körül elenyészett minden.

Elszáradt futórózsa csüng a kerítésen.

Megkopott bútorok közt megfakult kincsek,

Őrzöm még szívemben a régi szép emléket.

„Zöldellő árok partján gágogó libák,

Búgó vadgalambok párjukat hívják”.

Égig érő fenyőfák alatt megkövülten állok,

Benőtte a gaz a régi szép világot.

Kihalt már minden, csak pusztulást látok,

Isten veled gyerekkor, elsuhanó álmok!

SchV. 2017.05.29.

Még nem tudom, hol és mikor ér véget az életünk,

Talán, mikor épp búcsúzunk és boldogan integetünk.

Talán, kint ülünk a kertben, lágy szellő simogat,

Egy sóhajtás és megszűnik minden a zöldellő fák alatt.

Néha rám tör a bénító félelem,

Hogy elfogytak a barátok: sokan nincsenek már velem.

Hogy már csak kolonc vagyok mások nyakán,

Elmondanám, de nem tudom, nem is hallgatnának reám.

De most még itt vagyok s hiányzik sok jó barát,

S kik itt vannak még, kinevetem velük a halált.

SchV. 2017.04.12.

Jó reggelt vagy kívánok szép jó napot?

Csakis jó napot, ha a napocska magasan fenn ragyog.

Barátom, mitől vagy ily zaklatott?

Látom, a jó kedved a mai napon elhagyott.

Ne gondold, hogy másnak nincs gondja, baja,

Néha jó, ha az ember másokkal is megosztja.

Ha rossz a kedved, pihenj egy keveset,

Gondolj valami szépre s kitisztul a fejed.

S ha segíteni akarsz másokon,

Ne tégy úgy, mint egy zsémbes öregasszony.

SchV. 2017.03.23.

Ha engem gyászolsz, gyászolj egészen.

Hogy minden porcikád fájdalomtól égjen.

Addig zokogj, míg a könny szemedben elapad.

Érezd, hogy a bánat lángja szívedbe mar.

Ne szégyelld, hogy az elmúlás szele megérintett,

S hogy félsz az ismeretlentől, hova utunk vezet.

Esténként, ha felnézel az égre s látsz egy hulló csillagot,

Ne felejtsd el, álmaidban mindig ott vagyok.

Ha véget ért a gyászod, bátran lépj tovább,

Emlékül, hogy voltam, gyújts meg egy gyertyát.

Kulcsold össze a két kezed, mondj értem egy imát,

Találkozunk még, tudom, vár reánk egy jobb világ.

2017.03.04. SchV

Már nem emlékszem, miért, de vártam valakit.

Elindultam az úton, de nem tudtam, hova visz

Az ösvény, mely széléről elfogytak a virágok,

Csak a tövises bokrok maradtak s az álmok.

Álmodtam egy szebb világot és harcoltam is érte,

Hittem, hogy talán minden jóra fordul idővel.

Ahogy múlnak az évek, bölcsebb lesz az ember,

De képmutató a világ, nem változott semmi sem!

Miért rontjuk el a jót, a szépet,

Cipeljük vállunkon a sok keserűséget?

Barátom, lépj tovább, adj esélyt magadnak,

Mielőtt életed a bánat mocsarába ragad.

Ha fogytán az erőd s térdre kényszerít a káosz,

Összeszorított foggal küzdj a holnapért, harcolj,

Ne másért, hanem magadért, ordíts és karmolj!

Mutasd meg, még él a remény, énekelj, dalolj!

Amerre nézek, összetört szívek, megsápadt arcok

Számlálgatják az aprópénzre váltott boldogságot.

Ne kérdezd, miért könnyes a szemem,

Lelkem húrjain táncot jár az érzelem.

SchV. 2016.09.17.

Köd ül a tájon és harmatos a reggel,

Ilyenkor észre sem veszem, hogy öregszem.

Harmat csillog az akácfák levelein,

A fákon madarak csivitelik: itt vagyunk megint!

Friss kávé illata betölti a házat,

Szervusz napsugár, örülök, hogy látlak!

Addig-addig töprengek az életemen,

A múltat titkon megkönnyezem.

Míg felszárad a harmatcsepp a levélről,

Már nevetek a nagyvilágra, s elfelejtkezem az egészről.

Barátom, talán öregszem, de én nem bánom,

Minden reggel iszom a kávém s elmélázom.

SchV. 2016.04.14.

Mint a partra vetett hajótörött,

Mint, mikor a hajó egy sziklaszirtnek ütközött,

Nézem, ahogy minden, ami egykor kedves volt, elveszett.

A sors döntött, engem senki sem kérdezett.

Egy perc alatt eltűnik és semmi nem marad.

És én nem tudom, kire haragudjak emiatt.

Talán ennyi az életünk, ez a pár “kacat”,

Ha eljő a kaszás, csak ez marad?

Vagy gondolnak ránk néha, mikor elcsendesül a szív,

Egy percre megáll az idő, s emlékezni hív.

Mert egyszer elfogy az utunk s az időnk lejár,

Mint egykor szeretteinkre, ránk is ez a sors vár.

Addig is tesszük a dolgunkat és bízva bízunk,

Hogy harcunk nem volt hiába, lesz még boldog holnapunk.

Most még nehéz súly nyomja a lelkem,

De télre jön az új tavasz, felszárítja a könnyem.

2015.12.05. SchV.